VTM09 (147)
2008. 10. 01.
Ezt az alapképet Kallio küldte egyszer régen, azt mondta, hogy aki megnyeri a kihívást, megkapja a Sonettje vt-jét egy 40x30cm-es fotóként. Ez most egy kötött kihívás lenne, a feladat pedig legyen a következő: bármit is csináltok az autóval, egy jó, nagy felületet befedő dekor is kerüljön rá.
|
hát.. az a helyzet, hogy ez egy 3D progival lett megcsinálva, és nem mindenkinek telik arra, hogy kifizessenek egy prof tervezőt, aki nagyon tud bánni a programokkal. de ahhoz képest, amiket nézegettem neten, elég jó lett. Szal, nem köll f*k*zn* 
Nem lesz sértődés, az maradjon a lányok kiváltsága...
Majd megoldódik a dolog.
Ha mást nem, odaadom annak aki a legjobban örülne neki.
Visszanézem, ki szavazott rá Év VT-je választáson tavaly.
Hű tényleg, én most nyertem egy posztert. Na most az van, hogy vagy két hónapja szedtem le az összes autós képet az egyetlen falamról, amire lehet ilyesmit rakni (tetőtéri szoba), mivel elfoglalta a helyüket egy tv. Így nem lenne helyem hova kirakni a posztert, ezért ha nem gond felajánlanám hegének, mert nem szeretném hogy örök kárhozatra legyen ítélve a képed egy fiókban. Ne haragudj, dehát ez van. Ha mégis sértődés lenne ebből, akkor ígérem inkább leveszem a tv-t! 
Nahát, ennél jobban nem örülhetnék az eredménynek. Így győztem is, de a nyeremény nem az enyém!
Amúny a másodiknak adtam volna.
Gratula beatle! A poszterrel kapcsolatban, majd küldök mailt neked.
Megköszönöm a többieknek is, hogy indultak, és sajnálom, hogy sokan távol maradtak, meg voltak akik elkezdték, de nem fejezték be.
Régi vágyam volt egy Corvette kihívás, lehet, hogy túl sokat vártam tőle és ezért nem vagyok elégedett teljesen.
Végezetül köszi a pontokat! Meg Hammernek és goodienak a szervezést
Köszönöm a sok-sok pontot és gratula a mezőnynek, főleg az első felének, nagyon jó kis képek születtek itt. Öröm volt olvasni, hogy azt hittétek hogy az enyém a roobié. De a hegéé szerintem nem olyan mintha én csináltam volna. Nem úgy értem hogy nem olyan jó, hanem egyszerűen csak más. Egyébként nagyon tetszett mind az, mind a Kallióé. Ja és külön grat Kalliónak a futamgyőzelemért! Eddig is lehetett volna már ilyen szerintem.
Amúgy ja.. hege, nem vagy kicsit fiatal ahoz, hogy elvezesd azt a vadállat gépet?

Grat beatle, szép volt... és grat az első három helyezettnek. Én is kicsit kevertem a gépeket, mert hege gépére azt hittem beatle műve, gabeszéra, hogy hege, beatle gépére meg, hogy roobié.
én viszont hegéét vártam első helyre
azt hittem mondjuk hogy bitlié, bitliére hogy roobié gabeszéra hogy gabeszé
Showmeéra meg hogy Pharecké
külön grat Kallionak mert őis nagyonnagyot alkotott
Üdv köreinkben Tomchy!
Grat a mindenkinek! Én Kallio gépét vártam az első helyre, gabeszére azt hittem, hogy roobié, beatle-ére azt hittem, hogy hegéé, hegéére azt hittem, hogy beatle-é.
igazad van, de ha jól emlékszem, akkor meg is indokoltam emailbe.
És ezt akárki írhatta volna, én a beküldési határidőt tartottam be, míg másnak azalatt nem volt ideje. Nekem meg a pontozásra nem volt első körben időm. Egyébként nekiálltam akkor szerdán pontozni, de elmaradt mert rohantunk és csak éjfél után értem Én is haza és ezért maradt el.
Nah mindegy, ezen nem akadok ki, csak játék.
Engem nem érint a dolog, csak leirtam a véleményem
nem akartam vele senkit sem megbántani
a résztvevők már rég lepontozták, csak VTM-es pontozó volt kevés, a nem indulók pontjaira kellett várni, aztán meg offline voltam. bocs, van más programom is. de ha van jelentkező, szívesen átadom neki a VTM adminisztrálását.
jövőre viszont ilyen biztos nem fog előfordulni.
egyébként meg VTM-es vagy? akkor hol érint a dolog?
köszönöm gabesz, hogy ezt pont te írod, az egyetlen olyan résztvevő mondja, aki nem tudta lepontozni az első határidőre.
Az nem merült fel bennetek, lehet más van a dologban? Például az emberke nem ér rá adott időpontban, mikor le kéne zárni és csak utána csinálja meg? Nem kell már itt rosszakat gondolni, elég lenne egy kicsit nyitottabb szemmel nézni a világra. Ha sok a szabadidőtök, akkor VT-zetek és ne összeesküvés elméletet gyártsatok.
Teljesen egyetértek Gabesz-szal, aki nem pontozta le, nem szánt 3 percet rá, hát az most így járt. Meg lehet érteni hogy valaki időhiányban szenved, de ha ennyire akkor tulajdonképpen az a kérdés is felmerül hogy miért indul.
Senkit nem akartam ezzel megbántani, csak leírtam a véleményem...
1/1 belsején az ablakon átlévő eredeti háttérrel mitörtént? valahogy ottmaradt,
nálam Indy 500 a 3/1 és 3/2 a dobogo (nem ebben a sorrendben
Sorozok én is egyet:
1/1 Tüzes narancs: Összkép jó, de a felni elüt színben a környezettől. A kerékjáratok formája ugyan fantáziadús, de nem jön be nekem annyira. Az autó sokkal magasabbnak hat, mint az alapkép, valószínűleg a hatalmas kerekek miatt.
1/2 Pinkfekete: a formája kicsit eRiX-7, de tetszik, a kép minősége viszont nagyon nem. Olyan, mintha valami fura PS effekt lenne az autón, nem szép, kár érte...
1/3 572: Ez is formailag bejön, minőségileg nagyon nem. Brutálisan túlélesített néhol a kép. A tükrözés gondolom a beltér okán történt, másikat kellett volna keresni.
2/1 Wild Think: a gondolat lehet, hogy vad volt...
A kerék bemozdítás nem hihető, a füst se nagyon, a talaj meg egyszer csak véget ér.
Szinte biztos vagyok, hogy ez lett első nap beküldve ezért haragszom, még egy nap és normálisan meg lehetett volna csinálni, de így...
2/2 Indy500: Jól eltalált, vad forma, és szép háttér, talán az oldala kicsit túlbonyolított, és a dekor aprón rajzosnak hat, de a Stingray érzés kárpótol mindenért.
2/3 Black&Red: Az autó oldalának és a szélesítés formája, nagyon az orr kialakítás csak kicsit tetszik, utóbbi a nagy gyalu miatt. A kép összhatása bejön, kísérleteztem már én is fekete-fehér háttér és színes autó kombóval, egyszer biztos csinálok olyat.
3/1 ProStock: A lila+arany színkombó amilyen szokatlan, olyan jól áll ennek a szörnynek. A hátsó szárny innenső fele, mintha hátréb lenne a kelleténél, de ebben nem vagyok biztos. A blower nyitott és csukott állapota sokszor megtévesztő, láttam super slow motion videót dragsterről, amin végig csukott blowerrel füstöltette a gumit. VT Master miért nem magyar színekben indul?
3/2 Drifter: Az orr forma különösen tetszik, bár a turbó Corvettbe szerintem kimeríti a szentségtörés fogalmát. Ebbe kompresszor dukálna.
Sajnálom továbbá, hogy a kocsi szöge és mérete áldozatul esett a történetnek. A felniken lévő pöttyöket nem értem.
Ennek ellenére maga a kép gyönyörű.
3/3 Áramkörvette: a formája nem Corvettes, inkább rovar-szerű, ezt a szemnek szokni kell.
A kocsi színe tetszik, a festés tekintetében Showmeval értek egyet.
Grat a nevezőknek! Pár kivétellel szép alkotások születtek, nem kiemelkedő VTM mezőny, de nem is rossz. Az első helyezett megérdemelten kapja majd meg a Sonett posztert.
Nekem is tetszik a mezőny, észrevételeimet kifejtem alább:
1/1 - narancs concept: érdekes formák, jól ki is van dolgozva. A kerékjáratok nagyon egyediek, tetszik
Az első szélvédőn viszont nekem fura az ég tükröződése, főleg a színe őneki. Más: ez a díszítés kimeríti a "jó, nagy felületet befedő dekor" fogalomkörét?
1/2 - nagyon színes streetracer: a bodykit nagyon oké, bár picit japános stílusú, de az nem feltétlenül baj. A színek nekem kicsit túl sokan vannak
Az utcai neonok, fények tükörképét viszont hiányolom a bódéról
1/3 - kikötőben álló: szép, szolíd bodykit, itt-ott látok némi recét. A hangulata tetszik, viszont bunkóság rokiparkolóhelyre beállni, pláne keresztben
2/1 - Wlid Think: Ezzel picit több bajom van. Először is: az szerintem inkább Wild Thing
Másodszor: a felnik túl világosak a képhez, talán az árnyalatuk sem százas. Harmadszor: a háttér koncepciója nekem nem áll össze. Negyedszer: az oldalsó nagy beömlő árnyékolása sem az igazi.
2/2 - Indy500 concept: formailag nagyon tetszik, sokat merít az eddigi Vette-kből, de a technós beütés is megvan. A tetejére én talán világosabb tükröződéseket tettem volna, így némileg elüt a kazánfedélen lévőtől.
2/3 - Piros-fekete: Ebben is akad jdm-stílusú elem, az orra picit gyanús. A hangulat nekem tetszik, a dekor nem túl fantáziadús
3/1 - Drag: Sok munka volt vele, jó az ötlet, hangulatilag is nagyon oké. A gumifüst és a lángok különösen tetszenek, viszont a felhők és a kiálló motor tükröződése nem egészen.
3/2 - Drift(k)ing: Letaglózó összhatás, itt a csilivili sem bánt annyira. Picit itt is japános az optika (ami most sem baj, csak fura), az orra picit elfordult sztem. Külön jópont jár az esőért.
3/3 - Kőfal előtti concept: Formára tetszik, de valami nem stimmel a perspektívával: vagy a balegyes kereket lopták ki alóla, vagy a talaj nem stimmel vagy az árnyék nem jó... A dekor picit túlvállalt szerintem.
Mindegyik egysoros mögé gondoljátok oda, hogy
...amúgy nagyon tetszik, ...amúgy nagyon jó ötlet,
...amúgy meg fáradt és ideges vagyok egy munka miatt és
bocs hogy rajtad vezettem le magam.
1/1 Ha Koncepcióautónak szántad, akkor nagyon tetszik.
Az autó orrának kidolgozottsái szintje mintha kihívásokkal küszködne.
1/2 Érdekes elgondolás. Deréktól lefelé 16 millió színű, felfelé
256 színű autó.
1/3 Az átalakítások sokkal kontrasztosabbak, mint maga az autó és
a matrica sem az igazi. A tükrözés meg nem túl elegáns dolog.
2/1 Elég érdekes, ahogy a macskakő átalakul az autó mögött gigantikussá, és azt sem értem mi okod volt bemozdítani az autót?
A gumifüst pedig túl homogén.
2/2 Szenzációs az orra. Igy kéne kinéznie igazából is a Z06-osnak.
2/3 Szép átalakítás, bár az autó orrán a hólapát szerintem nem illik
a stílusba, de ez természetesen egyéni vélemény.
3/1 Igazából csak a kötelező kötözködést tudom elsütni,
ha a hátsó autó padlógázon van, akkor a beömlő lyukak miért
vannak zárva
3/2 Gratulálok a futamgyőzelmedhez...
3/3 Igazán nagy bátorság kell egy ilyen egész autót befedő matrica
bevállalásához, mivel szinte lehetetlen feladat, hogy mindenhol lekövesd
az autó formáját. Őszintén nem is igazán sikerült. 
3/1 és 3/2 brutális lett
Ütős lett a designjuk 
|
Csak az árnyéka csúnya, a többi eléggé realisztikus. És szép az autó formája. Nekem tetszik. És jó érzés, hogy az enyém volt előbb.
Mondjuk nem tudom, mennyi munka megcsinálni azt a 3D modellt és lefényképezni ennyi szögből, valószínű többet szenvedett az ürge vele, mint én...