VTM04 (132)
2008. 05. 07.
Amikor errefelé jártam, borús volt az ég, de szerencsére Ingrid derült időben fotózta le Tagananát, és azt is megengedte, hogy felhasználjuk a képet. A feladat (legalább) egy tetszőleges autó elhelyezése a képen, úgy, hogy hihető legyen, hogy rajta van. (Lehet, hogy ehhez terepjáró kell?). Az autó akár [···több···]
A képemmel kapcsolatban, kicsit megvédeném magam. Ez volt az alap , meg egy másik Jeep. Igen a hátuljába sajna beleradíroztam 200-as ecsettel, de az alapon se látszik. A hiba ott bukik ki, hogy ahol a kocsinak kéne látszani, ott eredetileg kitakarná a por, csak a poron keresztül a völgy látszik a már említett figyelmetlenség miatt. OVTV idő maradt rá csak a WTB miatt, és a séros Jeep-ről a képet még szombat délután csináltam az amcsiautó talin Pesten... Szóval időhiány miatt olyan amilyen...
Gratulaa Prexi! Nemhiszem hogy sok ember lett volna aki az eredményhírdetés elött kitalálja hogy te csináltad. Lenyomtad a mezőnyt... Nagyot alkottál!
Amúgy, ha érdekel valakit, még a futam alatt készítettem egy anonim e-mail címet, mert Hammer hozzájárulását szerettem volna kérni, hogy rajta legyen a képemen. Ha valakinek lenne olyan kérdése Hammerhez a jövőben egy versennyel kapcsolatban, ami esetleg megsérthetné az anonimitását, annak leírom a fiók adatait:
E-mail cím: anonim_tuner@totalcar.hu
Password: anonim
Bocs, ha már létezik efféle és én nem tudtam róla. 
ó, engem minősít a többi kép és a többi hozzászólás is, szóval nagyon nem lesznek álmatlan éjszakáim
ha VTM-es vagy, vagyis te is pontozol, és te is megkapod a VTM-esek pontjait, akkor ez a sorrend:
1. Prexi 83 pont
2. beatle 77pont
3. Showme 69 pont
4. gabesz 68 pont
5. roobi 80 - (nemszavazott)10 - (háttértorzított) 5%, azaz 4 = 66 pont
6. hege 62 pont
7. Kallio 56 pont
8. proteam 53 pont
9. Blind01 29 pont
10. phareck 17 pont
kb ennyire méltattam ezt az egész vtm futamot, sz*rság 10perc alatt
Ha menézed lejebb Kallio kommentjét akkor láthatod hogy elvileg te nyertél
de Hammer írta hogy az még nem a végleges há nem tom ..
én nagyjából tudom a helyezéseket. de akkor már minek elrejteni sztem a legtöbben már látták..
Haha! Lemaradtál az eredményekről? Szóval az van, hogy ma délben már megjelentek, csak gondolom Hammer újra elrejtette őket egy óvás miatt. Akkor most hétfőig várnunk kell az eredményre??
Ne már!!
Na ez aztán tényleg fura végeredmény. Én is gyanítom, hogy más lesz a VTM-es. Sőt remélem is.
Prexi első helye nagyon megérdemelt, gratula neked! Nagy ötlet volt! Kalliot előrébb vártam és őszintén szólva magamat is. Azért köszi a pontokat. Gratula a többieknek is, remélem a következő futamon már kicsit jobban elengedhetjük a fantáziánkat.
Ejjha, micsoda végeredmény!
Prexi nagyon elhúzott, mögötte viszont 1, 2, 3 pontok döntöttek a sorrend felől. Van egy sanda gyanúm, hogy a VTM eredménye merőben más lesz sorrendileg.
Köszönöm a pontokat és: Gratula Prexi! Megverted a VTM mezőnyt ! ! Lesz még egy VTM pólód...
Szemét? Nem is. A tuner nem a valóságban tette szakadékba Hammer Saabját. Csak most, és csak viccből szerintem.
Eddig mindenki túláradó örömmel fogadta a képet.
Tégy így te is, Hammer és a Saab szerintem jól vannak.
Ki volt ilyen szemét Hammerrel? nekem tetszik az autója
sajnos még nem láttam ilyen versenyt, de megnéztem a képeket amiket Preki linkelt. az autó hosszúságát illetően Kallionál a pont. nem tudtam hogy ezek 'csak' ekkorák
viszont még mindig kitartok amellett hogy valaminek látszódnia kéne a porfelhő mögött
Formula Off road v nemnem az a baj. (Am TV-be lestem párszor)
Hanem h egy iylen leejtésű (45fok???) donbon így eltűnik a háta? am nem okoskodok (nem leszolni) csak valahogy furcsa nekem.
ja, de nincs más, újabb hozzászólása
